Az idő kulturális metaforái

A metaforákról nagyon sokáig azt tartották, hogy a versek, szónoklatok „kellékei”. A kognitív nyelvelmélet a metaforákat teljesen más nézőpontba helyezte. A Lakoff és Johnson (1980) nevéhez kapcsolható kognitív metaforaelmélet a metaforák és metonímiák újszerű felfogását és vizsgálatát indította el, melyekben a metaforák/metonímiák kognitív folyamatok, fogalmak közötti kapcsolatteremtések eredményei, s a hétköznapi nyelvhasználat szerves részei, és többnyire absztraktabb fogalmi területek nyelvi kifejezését és megértését teszik lehetővé (pl. AZ ÉLET UTAZÁS – vö. válaszúthoz érkezett az életében, rossz útra tért stb.; AZ ELMÉLETEK ÉPÍTMÉNYEK – vö. az elmélet alátámasztása, megalapozása, az elmélet váza stb.).

Az idő kifejezésére irányuló nyelvészeti vizsgálódások is gyakran a kognitív metaforaelmélet keretében történnek az utóbbi évtizedekben.

A metaforikus kifejezések különösen gyakoriak a kézzel nem fogható, nem látható jelenségek, az absztrakt fogalmak nyelvi megjelenítésében. Ilyen terület az IDŐ is, melyről alapvetően csak metaforikus módon lehet beszélni. Az ember voltaképpen a világ eseményeit érzékeli, melyek mérhetőek, megszámlálhatóak, összehasonlíthatóak időtartamukat és megtörténésük idejét tekintve, valamint általános tapasztalat, hogy a lezajlott események nem térnek vissza. Ezek azok a tapasztalatok, melyek az IDŐ konceptualizálódásának alapját képezik. A továbbiakban felsorolásszerűen mutatjuk be az időhöz kapcsolódó leggyakoribb fogalmi metaforákat főbb típusaik szerint csoportosítva. Ezek számos nyelvben sokféle metaforikus kifejezést eredményeznek, itt magyar nyelvi példákkal illusztráljuk a felsorolt fogalmi metaforákat. Az idő metaforikus kifejezéseiben az idő anyagiasul, megszemélyesítődik, valamint térben történő irreverzibilis mozgásként konceptualizálódik.

 AZ IDŐ SZUBSZTANCIA

Az absztrakt fogalmak esetében gyakoriak az ún. ontológiai metaforák, melyekben az absztrakció valamiféle konkrét formában jelenik meg. A szubsztanciák lehetnek anyagok, tárgyak, természeti képződmények, jelenségek stb. AZ IDŐ SZUBSZTANCIA kognitív metafora tükröződik abban, ha sok, kevés, hosszú, rövid időről beszélünk, hisz a szubsztanciák rendelkeznek azzal a tulajdonsággal, hogy mérhetőek. Ily módon a szubsztancia mennyisége, mérete, mozgása áll párhuzamban az eltelt idő mennyiségével (sok idő), hosszával (hosszú idő) és múlásával (közeledik valaminek az ideje). A szubsztanciák megszámlálhatók (vö. két nap, öt év), továbbá birtokolhatók, ezért mondhatjuk, hogy van/nincs időm. Az ún.  tartály sémához kapcsolódik az idő az olyan típusú kifejezésekben, mint eltölti az idejét valamivel, kitöltötte az idejét, de idesorolhatók a belső helyviszonyragot vagy névutót tartalmazó kifut az idejéből, belefér az időbe, időn belül/kívül stb. típusú kifejezések is. Ezek esetében AZ IDŐ TARTÁLY, továbbá AZ ESEMÉNYEK ANYAGOK A TARTÁLYBAN.

E metaforák által az idő dologszerűvé válik, és további metaforákkal tovább konkretizálódhat: az elfolyik az idő esetében a folyóvízhez, a lepereg az idő esetében homokhoz, a tengernyi idő kifejezéssel pedig a tengerhez kapcsolja a nyelv az IDŐ fogalmát.

AZ IDŐ ESZKÖZ

AZ IDŐ ESZKÖZ fogalmi metafora található az olyan szerkezetekben, mint idővel elmúlik/meggyógyul/megjavul, mit kezdjek az időmmel stb. E kifejezésekben az ’idő’ szó eszközhatározóként (a különféle nyelvekben általában instrumentáliszraggal vagy hasonló funkciójú adpozícióval) jelenik meg, és az idő mint eszköz funkciója lehet például a javítás, gyógyítás.

AZ IDŐ PÉNZ

AZ IDŐ PÉNZ metafora a nyugati kultúrkör nyelveiben nagyon általános, de számos beszélőközösség nyelvéből hiányzik. Ez a fogalmi metafora teszi lehetővé, hogy az időről olyan módon beszélhetünk, mint a pénzről, azaz időt megtakaríthatunk, beoszthatunk, félretehetünk, elpocsékolhatunk stb. Amely nyelvekből hiányzik ez a fogalmi metafora, azokban is előfordulhatnak hasonló gondolkodáson alapuló időre vonatkozó kifejezések, melyek az idő értékességét tükrözik, tehát AZ IDŐ ÉRTÉK, AZ IDŐ ÉRTÉKES ÁRU, AZ IDŐ KORLÁTOZOTT FORRÁS-típusú fogalmi metaforákon alapulnak (vö.: sajnálja valamire az idejét, ellopta az időmet stb.) AZ IDŐ PÉNZ metafora tulajdonképpen az általánosabb az IDŐ ÉRTÉK metafora egy specifikus változata.

AZ IDŐ MOZGÁS

AZ IDŐ MOZGÁS fogalmi metafora strukturális és ontológiai metafora összefonódása (az idő anyagiasul, és egy mozgó tárgy/élőlény tulajdonságait nyeri el). Ez talán a legtöbbet vizsgált, időhöz kapcsolódó fogalmi metafora. A mozgás többféle módon történhet: mozoghat az idő (pl. közeledik a születésnapja, a jövő hét), és mozoghat a megfigyelő (pl. túl van már a hatvanon, beléptünk az új évezredbe). Az idő mozgása az első esetben a jövőből visszafelé történik, a másik esetben pedig a múltból a jövő felé. Eltérés lehet a mozgás dimenzióját illetően is, vannak nyelvek, ahol horizontális, és vannak, amelyekben vertikális mozgást jelenítenek meg a beszélők. A horizontális szemlélet jellemzi az európai nyelveket, a vertikális irányultság megfigyelhető pl. a kínaiban. Megjegyzendő, hogy a magyarban is vannak olyan időkifejezések, melyek vertikalitást tükröznek, ilyenek pl. a le/fel igekötők bizonyos használatai (ledolgozza a 8 órát, fennmarad stb.), vagy akár az újabban használatos 3 óra magasságában típusú kifejezések.

AZ IDŐ REPÜLŐ TÁRGY/ÉLŐLÉNY

AZ IDŐ SZUBSZTANCIA, AZ IDŐ ÉLŐLÉNY és AZ IDŐ MOZGÁS fogalmi metaforák altípusa AZ IDŐ REPÜLŐ TÁRGY/ÉLŐLÉNY metafora, mivel a mozgás történhet repülés formájában, a repülő dolog pedig változatos lehet, és a metaforákban nincs is feltétlenül megnevezve (az idő elrepült, az idők szárnyán, szállnak a percek stb.).

 AZ IDŐ TÉR

AZ IDŐ MOZGÁS metafora az alapja a nyelveket általánosan jellemző tér és idő kategória összekacsolódásnak is, hiszen a mozgás térben történik (vö. időben előrehaladva). A téri fogalmak időre vonatkoztatása tükröződik például a lokális esetragok, adpozíciók időt jelölő használatában is (ebben a pillanatban, egy nap alatt, 2 után, 5 körül stb.), de a téri melléknevek is ezt a szemléletet mutatják (hosszú/rövid idő). Feltételezhető, hogy a téri jelentés az elsődleges, és az időre vonatkozó használat ebből alakult ki. Ezt alátámasztja a térre és időre egyaránt használatos nyelvi elemek etimológiája (a téri használat az ősibb és eredetibb), továbbá megfigyelhető, hogy a tér à idő változás gyakori, ezzel szemben a fordítottja nem jellemző. A nyelvelsajátítás folyamata is megerősíti a téri kategóriák elsődlegességét. Ugyanakkor megemlítendő, hogy az idő szolgálhat a tér (távolság) megnevezésére, és ez is általánosan jellemzi a nyelveket: több napos út, egy órányi távolság.

 AZ IDŐ ÉLŐLÉNY/SZEMÉLY

Az idő rendkívül változatos megszemélyesítése figyelhető meg a nyelvekben. A legáltalánosabb, mikor csupán egyszerű, élőlényekre jellemző tulajdonságok jellemzik az idő múlását, ezek gyakran AZ IDŐ MOZGÁS metaforával érintkeznek (elrohant az idő, eljárt felette az idő, az idő nem jön vissza stb.), de nem minden esetben (pl. az idő nem vár). A metaforákban szereplő élőlény/személy lehet pozitív szereplő, gyakran gyógyító, segítő (az idő nekünk dolgozik, az idő majd megtanítja, az idő a legjobb orvosság, az idő minden sebet begyógyít stb.), és lehet negatív is, többnyire valamiféle szörnyeteg vagy ellenség (megrágta az idő vasfoga, nem kíméli az idő, az idő a legfőbb ellenségem stb.). 

A felsorolt idő-metaforák tekinthetők tehát a legáltalánosabbaknak, közöttük vannak univerzálisak (pl. AZ IDŐ SZUBSZTANCIA, AZ IDŐ MOZGÁS, AZ IDŐ TÉR), és vannak olyanok, melyek erősebb nyelv- és kultúrspecifikus jegyekkel jellemezhetők. Az univerzális fogalmi metaforákat is gyakran egy-egy nyelvhez/nyelvcsoporthoz köthető speciálisabb metaforikus kifejezések reprezentálhatják. 

A metaforák kulturális jellege

Érthető módon a fogalomalkotás (konceptualizáció) és a fogalmi metaforák összefüggésben vannak a beszélők környezetével és kultúrájával. Ebből következik, hogy a nyelvek metaforikus természete egyaránt eredményez univerzális és kultúrspecifikus jegyeket. Fentebb már szóltunk AZ IDŐ PÉNZ fogalmi metaforáról, mely Lakoff és Johnson egyik legismertebb példája volt, és amely számos nyelvben hasonló metaforikus kifejezésekkel jelentkezik (vö. angol You are wasting my time.  ~ magyar Csak elpocsékolod (elvesztegeted) az idődet. ~ finn Haaskaat kallista aikaasi. ’Elpocsékolod a drága idődet.’; angol I’ve invested a lot of time on it. ~ magyar Sok időt fektettem bele stb.). Maguk a szerzők is megjegyzik, hogy az idő pénz metafora nem lehet univerzális és nagyon régi, hiszen csak olyan kultúrákban alakulhatott ki, ahol a pénzhasználat is általánossá vált. Nem található meg ez a fogalmi metafora például az inari számi nyelvben, és nincs nyoma a manysiban sem. Sok, természeti életmódot folytató közösség nyelvéből hiányzik az IDŐ ilyen típusú konceptualizációja. Kutatások szerint vannak olyan természeti népek, melyek egyáltalán nem konceptualizálják ilyen módon az időt, és mindez összefüggésben van az adott közösség időattitűdjével, azaz az időhöz való viszonyulásával. Antropológiai kutatások szólnak olyan népekről, ahol az idő ilyen értelmű értékessége nem figyelhető meg, és körükben a „valakinek nincs elég ideje valamire” fogalma nem ismerős és nyelvileg nincs is rá kifejezés.

A metaforák univerzalitása és kulturális kötöttsége számos kutatás témája lett. Kövecses szerint a különböző nyelvi közösségek környezete és mindennapi tapasztalatai a metaforák forrás- és céltartományainak különbözőségében is tükröződnek, gyakran az egyébként univerzálisnak tekinthető fogalmi metaforák metaforikus kifejezéseinek eltérései kulturális és környezeti tényezőkkel magyarázhatók. (Kövecses 2005: 167–200) Könnyen elképzelhetjük, hogy egészen más forrástartományokat használ fel metaforikus és metonimikus kifejezéseiben egy modern városi környezetben élő közösség, mint egy természetben élő társadalom, ily módon a kifejezések egészen más alapokon nyugszanak akár ugyanazon céltartomány esetén is. Dirven holland és az abból leszármazott afrikaans nyelvek metaforáit hasonlította össze, és megállapította, hogy a természetmetaforák alapvető különbségeket mutatnak a két nyelvben, és e különbségek a beszélők eltérő természeti környezetével vannak összefüggésben (Dirven 1994). 

Kulturális időmetaforák a manysi nyelvben

AZ IDŐ ÉRTÉK

Más természeti népek nyelvéhez hasonlóan a manysiban sem található meg AZ IDŐ PÉNZ metafora az erős orosz nyelvi hatás ellenére sem. Sem az újabb forrásokban, sem adatközlőknél nem került elő ilyen típusú kifejezés, az erre vonatkozó kérdésekre az adatközlők egyértelműen megállapították, hogy a manysiban nem lehet az időről oly módon beszélni, mint a pénzről. Ez kiegészíthető továbbá azzal, hogy alapvetően szűkös szókincse van a pénzhasználatnak, pénzzel való tevékenységeknek a manysi nyelvben. (Az oroszban használatos AZ IDŐ PÉNZ fogalmi metafora, vö.: потратить время ’időt pazarolni’, экономить время ’időt megspórolni’).

Ugyanakkor létezhetnek a manysiban olyan kifejezések, melyek az idő értékességét tükrözik, az alábbiak az adatközlőktől származnak: śōs at sāliti ’nem sajnálja az időt’,  śōs at xūľtǝs ’nem maradt idő’, śōs at ōńśēɣǝm ’nincs időm’ (lit. „időt nem birtoklok”), śōs / pora naskāssiɣ xoltuƞkwe ’időt eltékozolni’ (lit. „időt feleslegesen elveszíteni”). E kifejezések AZ IDŐ ÉRTÉK fogalmi metafora mellett AZ IDŐ SZUBSZTANCIA metaforát is képviselik.

AZ IDŐ REPÜLŐ TÁRGY

A manysi nyelvben is használatos a meglehetősen általános AZ IDŐ REPÜLŐ TÁRGY fogalmi metafora, azonban ennek konkrét megvalósulása, AZ IDŐ REPÜLŐ NYÍL metafora már tipikusan a manysik vadászó életmódjához kötődik. Csak a régebbi folklórszövegek tartalmazzák AZ IDŐ REPÜLŐ NYÍL fogalmi metaforát, mely tehát egy univerzálisnak tekinthető metafora nyelvspecifikus, s egyben kultúrspecifikus változata. Az újabb szövegekből ez hiányzik, a beszélők sem ismerik az ilyen típusú időkifejezéseket, melyekben tehát az idő rövidsége a kilőtt nyílvessző röptének rövidségével fejeződik ki. Pl.: kēreη ńäl pält īt ’vasnyíl hosszúságú éjszaka’; nalǝη  ńāl palit xōtal ’nyeles nyíl hosszúságú nap’.

AZ IDŐ FŐZÉS

Található az obi-ugor – azaz manysi és hanti – folklórszövegekben olyan időmetafora, mely meglehetősen speciális, és az időmetaforákat tárgyaló szakirodalmakban nem szerepel. Vö.: pōĺ-ǝm xul pūt mańtǝη ’amíg a fagyott hal megfő’ [tkp. „fagyott hal hosszúságú üst alatt”]; tol-ne xul xosa pū sis ’amíg az olvadó hal megfő’ [tkp. „olvadó hal hosszúságú üst alatt”]. (A főzés folyamatának más fogalmi területekhez való kapcsolata egyébként nem ritka. A GONDOLKODÁS FŐZÉS például A GONDOLATOK ÉTELEK fogalmi metafora almetaforája, vö. érlelődik benne a gondolat, kifőzi a tervet stb.)

E kifejezések voltaképpen a meglehetősen általános ESEMÉNY AZ IDŐTARTAM HELYETT metonímián alapulnak (vö. végigültem az előadást, átaludtam a filmet stb.). Világosan kulturális kötöttséget mutató metonímiáról van szó, melynek segítségével a kulturális nyelvészet alaptényezői is jól megragadhatóak. A kifejezés azt reprezentálja, hogy a (régebbi) manysi nyelvhasználat az IDŐ fogalmát a főzés, ételkészítés kulturális kategóriájához kapcsolta. A főzés a legtöbb nép, így a manysik esetében is kulturálisan megszerkesztett fogalmi kategória, melyhez kulturális sémák kapcsolódnak, így a manysiknál is saját sémái vannak a főzésnek. E sémának fontos eleme például a hidegben az étel tárolása, főzéshez való felolvasztása, mely jellemzően hosszú folyamat. Ebben a kulturális közegben a manysi nők nyilván tisztában voltak azzal, hogy mennyi ideig tart, amíg egy üstnyi fagyott hús felenged és főzésre alkalmassá válik. A főzés és az idő ilyen típusú összekapcsolása tehát kulturális sémákon alapul, és ez a kulturális tapasztalat, ti. a fagyott hús felolvadása a főzéshez, alkalmassá válik absztraktabb fogalmak megragadására, jelen esetben az idő hosszának kifejezésére.

 Megjegyzendő, hogy ilyen típusú, főzéshez kapcsolódó időkifejezések a régebbi folklórszövegekre jellemzők, az újabb nyelvhasználatnak nem részei.

Érdekes, hogy az IDŐ és a FŐZÉS ilyen jellegű kapcsolata sem csak a manysi nyelvben adatolt. A magyar nyelv fontos történeti korpusza, az ún. Történeti Magánéleti Korpusz is tartalmaz egy hasonló időkifejezését, a tyúkmonysültig ~ tyúkmonysüttig ~ tikmonysüttig elemet. (Varga 2015) A korpusz 16–18. századi leveleket, boszorkányperes szövegeket dolgozott fel, és sok olyan kifejezést tartalmaz, melyek a korábbi magyar nyelvemlékekben nem szerepelnek. Az említett példa hasonló időkifejezés, mint a fentebb bemutatott manysi példa. Ugyanúgy egy hétköznapi tapasztalaton alapult, a tyúktojás megsültének rövidségén, és e tapasztalatot tehát a középkori magyar nyelvhasználatban az időtartam megnevezésére használták.

Mint fentebb már említettük, az újabb manysi szövegekből már  hiányoznak ezek a kulturális metaforák, (AZ IDŐ REPÜLŐ NYÍL és AZ IDŐ FŐZÉS). Eltűnésük összefüggésben lehet a megváltozott életkörülményekkel, az íjjal és nyíllal történő vadászat eltűntével, és az ételkészítés folyamatának a modernebb időkben való megváltozásával.

Hivatkozások

Dirven, Rene 1994: Metaphor and nation. Metaphors Afrikaners live by. Frankfurt am Main: Peter Lang.

Kövecses Zoltán 2005: A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe. Budapest: Typotex.

Lakoff, George & Johnson, Mark 1980: Metaphors we live by. Chicago: University of Chicago Press.

Varga Mónika 2015: Az időviszonyítás egy sajátos esetéről a Történeti Magánéleti Korpusz alapján: tyúkmonysüttig. Édes Anyanyelvünk 2015/3, 16–17.

További ajánlott olvasnivaló:

Sipőcz Katalin 2021: Az idő főzés metafora a manysi nyelvben. Folia Uralica Debreceniensia  28, 333–339.

Busser (2015) a nyelvi szerkezetek változását befolyásoló külső („extralinguistic”) tényezőket csoportosítja egyik - szerintünk - fontos tanulmányában, célszerű áttekinteni a csoportosítását, néhány példával együtt. Az említett paraméterek egyrészt a kategorizálást könnyítik meg, amikor külső tényezőket tárunk fel a nyelvi jelenségek, változások mögött, elmélettől és módszertantól függetlenül. Másrészt az egyes nyelvészeti tudományterületek közül több esetében is felmerül ezen paraméterek relevanciája és egy-egy magyarázat esetében nem feltétlenül zárják ki egymást.

Kulturális tényezők

Kultúrán jellemzően kulturális gyakorlatot értenek, vagyis azon tudatos magatartások és hiedelmek összességét, amelyek egy meghatározott közösség koherens társadalmi identitásának kifejezéséhez kapcsolódnak. Humboldt, Boas, Sapir és Whorf munkássága óta foglalkoztatja a kultúra és a nyelvtan kapcsolata a nyelvészeket és antropológusokat. A grammatikai alakulását befolyásoló kulturális hatások, vagy a konkrét nyelvtani sajátosságok tényleges vizsgálata azonban soha nem volt része egy koherens kutatási területnek, hanem a nyelvészet főként funkcionális, kognitív és leíró megközelítéseinek peremén létezett, legalábbis egészen az etnoszintaxis első, sporadikus megjelenéséig az 1970-es években.

Társadalmi tényezők

A társadalmi tényezők a társadalom szerkezetéhez és szerveződéséhez kapcsolódnak, vagyis jellemzően kívül esnek a társadalom egyes tagjainak tudatos ellenőrzésén, ellentétben a kulturális tényezőkkel, amelyek hiedelmek és ritualizált viselkedések eredményei. A nyelvre gyakorolt társadalmi és kulturális hatások közötti különbségtétel bizonyos mértékig mesterséges. Busser példának Gal munkáját említi (1978), aki a nemet kulturális konstrukciónak tekintette, mert a társadalmi nemi alapú szerepek értelmezésében a szabad választásnak erős összetevője van. Másrészt viszont sok társadalomban a biológiai nem és a hozzá kapcsolódó társadalmi státusz nem olyan, ami felett az egyének nagyon befolyással lennének. Gal tanulmánya arra is rámutat, hogy a nyelvi változást gyakran társadalmi és kulturális tényezők összetett kölcsönhatása befolyásolja: nem, életkor, társadalmi státusz, vidék-város dichotómia, tágabb történelmi és politikai kontextus stb. A különböző területek homályossága és összetettsége ellenére az interakciók során jelentős számú egyértelmű eset van, amikor az egyének vagy társadalmi csoportok tudatos kontrollján kívül eső társadalmi tényezők befolyásolják a nyelvi változást. A nyelvjárási változatosság például nem jellemzően az adott közösségek szándékos döntéseiből fakad, hanem olyan meglehetősen elvont jelenségek is befolyásolják, mint a közösség elszigeteltségének foka, valamint a közösség mérete, szerkezete és sűrűsége.

A különböző társadalmi tényezők grammatikai szerkezetre gyakorolt hatását a szociolingvisztika, a dialektológia és – kisebb mértékben – a nyelvészeti antropológia egyaránt dokumentálja, mind a jól ismert nyugati nyelvek, mind a világ más részein élő kisebb nyelvek esetében. A tipikus kutatás tárgyát képező tényezők közé tartozik a regionális különbségek, életkor, nem, etnikai hovatartozás, társadalmi rétegződés, műfajok és sajátos társadalmi környezet, társadalomstruktúra, hatalmi viszonyok, kontaktus, amely, ha tartósan fennáll, elkerülhetetlenül nyelvi érintkezéshez is vezet. Míg a nyelvi érintkezés hagyományos kutatása elsősorban a lexikális kölcsönzésekre összpontosított, ma már bőséges mennyiségű kutatás számol be arról, hogy a nyelvi struktúrák, minták nyelvi érintkezés útján történő kölcsönzése gyakori. Absztrakt szinten megérthetjük a nyelvi érintkezés paramétereit és azok grammatikára gyakorolt hatását (Aikhenvald 2006). A folyamatban szerepet játszó konkrét társadalmi tényezők sokfélesége azt jelenti, hogy eltart egy ideig, mire valóban átfogó képet kapunk. Aikhenvald csak felületesen említi a lakosság számát, az urbanizáció fokát, a házassági szokásokat, a kereskedelmet, a hadviselést, az életmódot és a foglalkozást, a munkamegosztást és a vallást.

Vannak elméletek, elemzések, melyek szerint bizonyos globális társadalmi folyamatok befolyásolják az adott társadalomban beszélt nyelvek grammatikai szerkezetét. Trudgill (2011) amellett érvel, hogy a nyelvtani változás egyik fő tényezője egy társadalom viszonylagos stabilitása, társadalmi sűrűsége és elszigeteltségének foka. Feltételezése szerint a kicsi, viszonylag stabil, viszonylag magas társadalmi sűrűségű társadalmakban aránytalanul nagyobb valószínűséggel alakulnak ki összetett morfoszintaktikai rendszerek.

Földrajzi tényezők

A földrajznak, a geofizikai környezetnek a nyelvtan különböző területeire lehet hatása. A térérzékelés központi szerepet játszik a környezetünkkel való interakciónk során, és ezért kiemelkedően jelen van a világ legtöbb nyelvének nyelvtanában. Busser három fő területet említ.

A térbeli környezet és a nyelvi szerkezet kapcsolatának hagyományos grammatikai kutatása elsősorban a térbeli deixis felé irányult. Egy nyelv nyelvtana sem teljes a demonstratív paradigmájának alapos leírása és az irányt jelölő (pl. bizonyos mozgás) igék áttekintése nélkül. Lehetetlen kimerítő áttekintést adni az ezen a területen végzett munkákról, és ez itt nem is lenne különösen hasznos: a deixissel kapcsolatos munkák jellemzően csak a deiktikus kategóriák nyelvtani viselkedésével foglalkoznak, és legtöbbször alig veszi tudomásul a külső térbeliséget, a valóságot, amely e kategóriák létrehozásához vezetett. A földrajzi kontextus szerepével a teret és mozgást kifejező nyelvtani kategóriák alakulásában az elmúlt egy-két évtizedben foglalkoztak.

A kutatások harmadik vonulata a földrajzi jellemzőknek a nyelvi sokszínűségre, komplexitásra és a nyelvek globális szerkezetére gyakorolt – akár közvetlen, akár a kultúra által közvetített – hatására fókuszál. Nichols (1992) a földrajzi területek különféle tulajdonságai és a nyelvek vagy nyelvcsoportok grammatikai tulajdonságai közötti lehetséges kapcsolatokat tárgyalja. Bevezeti a terjedési zónák és a maradékzónák fogalmát, mint két olyan geofizikai típust, amelyek sajátos hatással vannak a nyelvi diverzifikációra. Az előbbiek gyors nyelvi terjedés területei, amelyeket gyakran egy vagy néhány nyelv, vagy nyelvcsalád ural; az utóbbiak általában igen változatos, nagy nyelvi összetettségű területek.

Természeti (biológiai) tényezők

A nyelvi és biológiai diverzitás közötti összefüggések vizsgálata, párhuzamba állítása egészen Darwin evolúciós elméletéig nyúlik vissza. Nyelv és természeti környezet közötti összefüggések vizsgálata megjelenik a nyelv(ek) történetének kutatásában és a biológiai és nyelvi diverzitás közötti lehetséges összefüggések vizsgálatában egyaránt.

Humán biológia

Busser a genetika és nyelvészet kapcsolatát is megemlíti. Itt a környezet-indukált emberi migrációra és egyfelől az abból következő etnikai diverzitásra, másfelől pedig a szintén a migrációs folyamatokhoz köthető nyelvi diverzitásra kell gondolni.

A nyelv metapercepciója

A mi esetünkben szintén kevésbé releváns, hogy a nyelvi szerkezetre gyakorolt egyik gyakran figyelmen kívül hagyott hatás maga a nyelvészeti kutatások végzése, és tágabb értelemben a nyelvérzékelésünk. Ez hatással lehet magának a nyelvnek a szerkezetére és a szerkezetről alkotott felfogásunkra is. Az előbbire akkor kerül sor, ha az előíró jellegű nyelvészeti kutatás vagy a társadalmi nyomás bizonyos nyelvtani, lexikai vagy fonetikai korlátozások bevezetéséhez vezet.

Busser, Rik De 2015: The influence of social, cultural, and natural factors on language structure. In: Rik De Busser and Randy J. LaPolla (eds.), Language structure and environment. Amsterdam and Philadelphia: John Benjamins Publishing, 1–28.Csepregi, Márta 2014: Evidentiality in Dialects of Khanty. Linguistica Uralica 50/3: 199–211.

Gal, Susan 1978: Peasant men can’t get wives: Language change and sex roles in a bilingual community. Language in Society 7(1), 1–16. DOI: 10.1017/S0047404500005303

Gruzdeva, Ekaterina Yu. 2001: Imperative sentences in Nivkh. In: V. S. Xrakovskij (szerk.), Typology of imperative constructions, Munich: Lincom Europa.59–77.

Nichols, Johanna 1992: Linguistic Diversity in Space and Time. Chicago: University of Chicago Press. DOI: 10.7208/chicago/9780226580593.001.0001

Trudgill, Peter 2011: Sociolinguistics: An Introduction to Language and Society. London: Penguin.

talu

Van egy uráli nyelv, mégpedig a nganaszan, amelyben a tegnap és a holnap jelentést ugyanaz a szó fejezi ki, a talu. Az egyetlen nganaszan szótár is így adja meg a jelentést (Zhdanova–Momde–Kosterkina 2001: 170), sőt a taluə ďali és taluə takənu szerkezetek is hasonló megoszlást mutatnak: mindkettő azt is jelenti, hogy ’tegnapelőtt’ és azt is, hogy ’holnapután’.

Egy adott mondatban természetesen egyértelmű lesz a jelentés:

 Látható, hogy a talu szó a megelőző és a következő eseményre is vonatkozhat, ilyenkor a finit igén található időjel (múlt vagy jövő) dönti el a szó jelentését. Ez a jelenség nem általános, sőt meglehetősen ritka a világ nyelveiben.

Deiktikus napnevek

Ezek a lexémák, mint holnap, tegnap az ún. deiktikus napnevek közé tartoznak. Jan Tent, ausztrál nyelvész 157 nyelv adatait vizsgálta meg, és rendszerezte bizonyos típusú szimmetriák és aszimmetriák mentén a nyelveket, mégpedig négy szempontból: morfológiai, numerikus, duális és lexiko-szemantikai.

A morfológiai szimmetria azt jelenti, hogy N (vagyis a mai nap) két oldalán levő fogalmak megvalósulásai ugyanolyan morfológiai szerkezetet alkotnak, de maguk az elemek (a bázis és/vagy a módosító) különbözhetnek. Ilyen például a finn, ahol a –N nevek esetében maga a bázis is különbözik, a +2 viszont +1 származéka:

A numerikus szimmetria azt jelenti, hogy N mindkét oldalán ugyanannyi elem található (azaz ugyanannyi napot neveznek meg). A leggyakoribb a –2 N +2 rendszer, de elvétve léteznek –4 N +4, –5 N +5, sőt –6 N +6 rendszerek is. Szimmetrikus például az angol (–1 N +1) és a magyar (–2 N +2). Aszimmetrikus numerikus rendszere van az ipili nyelvnek:

 A duális szimmetria azt jelenti, hogy az N két oldalán ugyanazok az elemek jelennek meg. A 157 vizsgált nyelvből mindössze három valósít meg teljes dual szimmetriát: a hindi, a komba és a kapanahua:

Néhány nyelvben találunk részleges duális szimmetriát, amikor nem mindegyik oppozíciós lexikális elem egyezik meg. A bolíviai kecsuában a (–/+1)-n kívüli elemek ugyanazok:

Végül, a legtöbb nyelvben N mindkét oldalán a módosítók ugyanazon osztályba és típusba tartoznak, például egy nyelv vagy lokálisi, vagy temporális módosítót alkalmaz, mindkettőt nem. Ezt nevezzük lexiko-szemantikai szimmetrikus rendszernek, ilyen például az észt. Aszimmetrikus rendszerű példa az orosz, ahol a позавчера ’tegnapelőtt’ szóban lokálisi elöljárószók találhatók (по-, за-), míg a послезавтра ’holnapután’ szóban temporálisi (после-).

 hipotézis

A nganaszan adatok alapján felállíthatjuk a következő hipotézist: ha a talu szó jelentését az dönti el, hogy az ige múlt vagy jövő idő jellel van ellátva, akkor ebből az következik, hogy ha egy nyelvben létezik duális szimmetria, akkor ott valamilyen módon jelölt, elkülöníthető jövő időt kell találnunk. Nézzük meg, hogy a világ nyelvei alátámasztják-e ezt a feltételezést. A WALS a 67. fejezetben foglalkozik a jövő idő inflexiós megvalósulásaival (Dahl–Velupillai 2005). A fejezetet jegyző Östen Dahl és Viveka Velupillai 222 nyelvet vizsgált meg. Ezeknek csaknem a felében (110) a jövő idő inflexiós kategóriaként jelenik meg. Amit biztosan meg lehet állapítani Dahlék anyaga alapján is: a Tent által dual szimmetrikus rendszerűnek minősített nyelvek vagy az első csoportban találhatók (azaz a jövő idő formailag elkülönül a múlttól és a jelentől), vagy nem szerepelnek Dahlék listáján, tehát olyan nyelvre nincs közvetlen példa, amely ellentmondana a hipotézisnek. Vannak a duális szimmetriájú nyelvek között olyanok is, amelyek nem szerepelnek Dahlék listáján, ezek esetében magam próbáltam meg utánanézni a szakirodalomban. Ezek alapján még inkább megerősíthetjük azt az összefüggés, miszerint a duális szimmetrikus rendszerű nyelvekben a jövő idő elkülönül a múlttól és a jelentől. Tehát megállapíthatjuk, hogy azon nyelvekben, melyekben a deiktikus napnevek legalább részleges duális szimmetriát alkotnak, ott nagy valószínűséggel a jövő idő inflexiós kategóriaként elkülönül. Kérdés, hogy ennek a fordítottja igaz-e: milyen rendszert alkotnak a deiktikus napnevek azokban a nyelvekben, amelyekben a jövő idő önálló kategóriaként megtalálható? Ez nehezen vizsgálható, hiszen a deiktikus napnév-rendszereket kellene végignézni abban a 110 nyelvben, amelyben a jövő idő elkülönül. Ez azonban nem lehetséges, ám ha csak a „hozzáférhető” nyelvekbe „kukkantunk” bele, akkor gyorsan kiderül, hogy a jelölt jövő idő meglétéből nem következik duális szimmetria.

 De mi is az a talu?

A nganaszan – és a többi szamojéd nyelv – esetében a naptárról és az időszámításról elég sokat tudunk, ám ez csak az évszakokra és a hónapokra vonatkozik, az ennél kisebb/rövidebb időegységek megnevezéseiről, azok rendszeréről viszont hallgat a szakirodalom (pl. Golovnev 1995, Popov 1966, Sobanski 1995, Тishkov–Chesko 2005), bár voltak kísérletek például az idő fogalmának tisztázására a nganaszanban (Sobanski 1999). A nganaszanban az olyan időt kifejező lexémák, mint másodperc, perc, óra hiányoznak. A hét napjait nem nevezik meg, a ’hét nap’ (week) jelentésre kifejezheti az orosz ńedele (< Rus. неделя), de tranaszparens kifejezésként sajbɨ ďalɨ ’hét nap’ is használatos, előfordul, hogy ugyanaz a beszélő is használja mindkettőt. Vagyis ha eltekintünk a modern kori, nyugati kultúrához köthető időszámítás egységeitől, amelyek a nganaszanban mind orosz eredetűek, akkor azt látjuk, hogy a természet változásához köthető, kb. hónapoknak megfelelő megnevezéseken túl lényegében csak a talu van. Amit nem tudunk biztosan a talu szóról, hogy mekkora időintervallumot fed le. Továbbá annak is fontos szerepe lehet, hogy az arktikus területeken a világosság/sötétség ciklikussága egészen extrém, tehát a nap állása sem lehet mérvadó, ugyanis van, hogy hetekig nem jön vagy épp nem nyugszik le a nap. Ezt megerősíti az is, hogy az este fogalmat az elalvás időszakához kötik, a reggelt pedig az ébredéshez. Egyedül az éjszaka megnevezésére van egy ősi eredetű szó, hii. Így valószínűsíthető, hogy a talu két alvás közötti időszakaszra utalhat.

Forrás:

Szeverényi, Sándor 2010: talu (a nganaszan deiktikus napnevek rendszere). Folia Uralica Debreceniensia 17: 143–158.

Hivatkozás:

Dahl, Östen–Viveka Velupillai 2005: The Future Tense. WALS. OUP, Oxford. http://wals.info

Golovnev = А. В. Головнёв 1995: Говорящие культуры: традиции самодий-цев и угров. Екатеринбург: УрО РАН.

Klein, Wolfgang 1994: Time in Language. London – New York: Routledge.

Kosterkina & Momde & Ždanova = Н. Т. Костеркина & А. Ч. Момде & Т. Ю. Жданова 2001: Словарь нганасанского-русский и русско-нганасанский. Санкт-Петербург: Филиал издательство »Просвещение«.

Popov, A. A. 1966: The Nganasan. The Material Culture of the Tavgi Samoyeds. Uralic and Altaic Series 56. Indian University Publications, Bloomington.

Sobanski, Florian 1995: Untersuchung der Monatsnamen samojedischer Sprachen. Hamburg [ms.].

Tent, Jan 1998: The structure of deictic day-name systems. Studia Linguistica 52: 112–148.

Volodin & Haloymova = Володин, А. П. & Халоймова, К. Н. 1989: Ительменско-русский и русско-ительменский словарь. Ленинград: Просве-щение.

Тishkov & Cheshko = В. А. Тишков & С. В. Чешко 2005: Народы западно Сибири. Москва: Наука.

A szamojéd nyelvek rokon nyelvei a finnugor nyelveknek, ám természetesen sok mindenben különböznek is tőlük. Az egyik látványos különbség a finnugor és a szamojéd nyelvek között az ún. evidencialitás kifejezőeszközeiben figyelhető meg. Amikor evidenciálist használunk, akkor azt jelezzük, hogy az adott információhoz milyen típusú forrásból jutottunk, például kikövetkeztettük egy esemény nyomaiból. Pl. másnaposan ébredünk egy megrendezett házibulit követő reggelen és szétnézünk a szobában… Vannak olyan nyelvek, amelyekben ez megoldható tagmondattal (pl. úgy tűnik/azt beszélik, hogy nagy buli volt), olyan toldalékkal, amit alapvetően másra használunk (nagy buli leHETett), vagy önálló szóval (Láthatóan nagy buli volt.). A magyarban – mint látható – ezek az eszközök nem alkotnak egységes rendszert a nyelvtanban, ám a szamojéd nyelvek – különösen a három északi szamojéd nyelv, a nyenyec, az enyec és a nganaszan – nem ilyenek: morfológiai rendszert alkotnak az evidencialitás kifejezőszeközei.

Vegyük példának a nganaszant. A nganaszan beszélőnek az alaphelyzeten kívül – vagyis amikor a beszélő közvetlenül érzékeli, látja az eseményt – három forrástípus közül lehet/kell választani (kérdés, hogy a használat mennyire és milyen szituációkban kötelező). Ha a beszélő nem látta az eseményt, de a nyomokból, körülményekből kikövetkezteti, hogy mi történt korábban, akkor INFERENCIÁLIS toldalékot használ.

ǝmnɨ kundua-huatu-ruɁ.
itt alszik-INFER-2PL
‘Úgy tűnik, hogy ti itt alszotok.’

Egyes szám első személyben például remek eszköz olyan események jelzésére, amelyeken ott voltunk, de nem emlékszünk, hogy mi történt. Nem meglepő, hogy ez az toldalék MIRATIVITÁSt is ki tud fejezni (kb. hirtelen meglepődés váratlan esemény/annak felismerése esetében). REPORTATÍV toldalékot használhat a beszélő, ha más valakitől (ez lehet konkrét, de a mondatban meg nem nevezett ember vagy hallomás) hallott az eseményről.

ŃaagǝiɁ basu-bahu-ŋ.
jól vadászik-REP-2SG
‘Azt beszélik, hogy jól vadászol.’

Végül vannak olyan szituációk, amikor a beszélő nem látja, de egyébként ő maga érzékeli (pl. hallja, szagolja-ízleli, tapintja), hogy mi történt: pl. kint ugat a kutya, de a kutyát nem látom, vagy hátulról kapok egy tockost, de nem látom, hogy kitől (Nem-vizuális érzekelés, hagyományosan AUDITÍV):

tahari͡abǝ banaɁkukǝičü logi͡aɁ-mɨnǝɁ bǝntini.
most két.kiskutya ugat-AUD kint
‘Két kutya ugat kint.’

Kérdés, hogy miért ezekben a nyelvekben alakult ki egy ilyen bonyolult és kötött rendszer. Pontosan nem tudjuk, de az elég jól látható, hogy a világ nyelvei közül jellemzően olyan nyelvekben találni ilyen típusú evidencialitást, amelyek beszélői kis lélekszámú közösséget alkotnak, izolált, nehezen megközelíthető helyen élnek és ebből kifolyólag szinte mindenki ismer mindenkit és a bizalomnak nagyobb jelentősége van. A nganaszanok márpedig ilyenek. Eurázsia legészakibb népe, a Tajmir-félszigeten élnek, alig pár százan...

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden hasonló helyzetű nyelv ilyen (Amazóniában inkább, de Afrikában például nem, Észak-Amerika indián nyelvei vegyes képet mutatnak, mint ahogy a sarkvidéki nyelvek is.).

Ezekre még visszatérünk...

(Példák forrása: Wagner-Nagy Beáta (szerk). Chrestomathia nganasanica. Szeged – Budapest, 2002., Wagner-Nagy Beáta: A Grammar of Nganasan, Brill, 2018. Fénykép: Uszty-Avam falu, Szeverényi Sándor)